about me

1952-ben születtem észak-magyarország parányi településén, Nyírtasson. Vidéki lányként olyan nevelést kaptam, ami szorgos munkára tanított. Megbecsülni, amink van, gyarapítani és értéket teremteni – erre okítottak szüleim.

Budapestre kerültem és néhány éven belül megszületett egyetlen lányom, Ilona.

Szerettem volna minél több időt vele tölteni, ezért úgy döntöttem, hogy igyekszem alkotni, és alkotásaimat eladni. Otthon maradtam, és szorgosan terveztem a kollekciókat. Plüssállatokat, hímzett terítőket magyaros mintákkal, gyerekruhákat. Minden érdekelt, amiben fantáziát láttam. Rögös úton, de sikerült egy sok fővel működő varrodát üzemeltetni, amely termékekkel bejutottunk Nyugat-Európa számos piacára is.

Egy párizsi üzleti utunk alkalmával csodás locsolókannát pillantottam meg egy kirakatban. A kanna díszítése üvegből készült. Ha van szerelem első látásra, akkor ez az volt. Magával ragadott az üveg csillogása a terméken, a funkcionális ötvözet, a kreatív gondolat, hogy én is üveget csempésszek alkotásaimba. A szalmaszál nem csupán lobbant, így hamarosan átnyergeltem a textiliparból az üvegtervezés művészetébe. 

Volt szerencsém kitűnő szakemberektől tanulni, kisvártatva saját műhelyt nyitottam, ahol különféle eljárással készítek üvegalkotásokat apró dolgoktól a hatalmas térelválasztókig. A kollekcióban található fusing – üvegrogyasztás – technikával készült dísztárgyak, faliképek, órák, sőt még lámpaburákat is készítek ezzel a módszerrel. 

Tiffany lámpák szerelmeseként saját kreációt alkottam: összefolyatok egy különleges módszerrel különböző színű üvegeket. A színek tekerednek egymásba, ezáltal páratlan mintákat képesek önmagukból létrehozni. Ezeket a csoda-üveg-köveket fóliázom, forrasztom és alkotok belőlük Tiffany lámpákat. 

Ezt az egyedi technikát alkalmazom a legsikeresebb alkotásaimnál is: folyatom az üveget. Aztán  hagyom élni. Hiszek benne, hogy az üvegnek van lelke. Megfelelő figyelem, szeretet és törődés mellett hálás arcát mutatja. Néha magára hagyom, meg nem fosztva saját alkotói szabadságától, majd ha szükséges, akkor ismét színre lépek, és együtt létrehozunk valami egészen újszerűt, valami forradalmian mást. 

Szerencsésnek mondhatom magam, mert idestova egy évtizede rátaláltam arra az útra, ami valóban lenyűgöz, amivel érdemes mindennapjaimat – immáron nyugdíjas éveimet – elfoglalni. Legszerencsésebb mégis akkor lettem, amikor néhány éve lányom sok ötlettel csatlakozott tevékenységemhez, és átadhatom neki a tudást, hogy a fiatalos lendület párosulni tudjon a szakértelemmel és tapasztalattal, és együtt számtalan maradandó üvegtárgyat tudjunk készíteni másoknak, mások örömére is.